2011. június 7., kedd

2. nap: táska

Már az elején egy kicsit meghanyatlott ez a "rendszeres bejegyzés írásos" dolog, de minden összejött, ahogy általában ez ilyenkor lenni szokott, viszont igyekszem. :)
Azt találtam ki, hogy az aktuális kedven mellé, mindig csatolok egy ékszert, amit készítettem és ha tudom, akkor a kettőt együtt próbálom lencsevégre kapni.
Most a 2. nap kedvencénél tartok, ami nem más, mint a kedvenc táska. Az én kedvenc táskám egy Playboy-os táska, amivel a kedves barátnőim ajándékoztam meg a "diplomaosztóm" alkalmából. Hihetetlenül örültem neki, nagyon eltalálták. Ezúton is köszönöm nekik még egyszer! :) A kedvenc táska:


És ehhez a táskához párosult volna egy Playboy-os karkötő, ami még az első internetről kipróbált minta és számomra új technika alapján készült már vagy 2 éve. Viszont most nem találom sehol és az a legrosszabb, hogy fogalmam sincs hol lehet, már minden "lehetséges" helyet átnéztem és sehol sincs. :S De remélem hamarosan előkerül.
Még jó, hogy ezen kívül készítettem egy másikat is. Habár azt ajándékba készítettem a sógornőmnek még karácsonyra, aki volt olyan kedves és készített róla pár fényképet. :) Az igazat megvallva ez ezerszer jobban sikerült, mint amit most nem találok. Ott párszor mellé fűztem a gyöngyöt, meg elszakadt a damil, meg ilyen kis apróságok. Itt már ilyen dolgok nem jöttek elő, szerencsére sikerült kitanulnom a technikát.


A nyuszi fejecskék természetes fénynél annyira szép fényesek, mint a kristály. Ennél a karkötőnél a kapocs részt helyettesíti a fehér cérna, amit bele kell bújtatni a kis lyukakba és mintha fűzőt használnák kell a kézre igazítani. :)

2011. június 2., csütörtök

1. nap : ajakápoló

Az első nap kedvence a szemhéjtus. Én nem használok szemhéjtust, még. De már van kiszemeltem, csak jussak el egy jól felszerelt dm-be. :) Úgyhogy én inkább a kedvenc ajakápolónap tenném az első kedvenc közé. Mivel nagyon szárad a szám  örök feladat volt számomra az, hogy megtaláljam a megfelelő ajakápolót. Sok próbálkozás után végre sikerült. Ez pedig nem más mint a Labello Fruity Shine Promegranate. Én nagyon szeretem! :) Amellett hogy ápol még ad a szájnak egy kis piros színt is. Imádom! :)




30 nap - 30 kedvenc

Több bloggerina oldalán is láttam a "30 nap - 30 kedvenc"-es listát. Mivel még most kezdtem a blogírást és szeretnék minél jobban belejönni, ezért én is elkezdem írni a kedvenceimet, és így legalább meg is tudtok valamennyire ismerni. :)


1. nap - A kedvenc szemhéjtusod
2. nap - A kedvenc táskád
3. nap - A kedvenc ecseted
4. nap - A kedvenc alapozód
5. nap - A dolog, amit szeretsz csinálni
6. nap - Bármi Hello Kittys
7. nap - A kedvenc állatod
8. nap - Egy fotó, ami mindig megnevettet
9. nap - A kedvenc pár cipőd
10. nap - Az aktuális divat/stílus amit szeretsz
11. nap - Táska, amit szeretnél 
12. nap - A kedvenc színed
13. nap - Mutass egy képet a stílusikonodról
14. nap - Mutass egy képet egy hajról, vagy fazonról, amit szeretnél 
15. nap - Mutass egy képet a kedvenc karkötődről
16. nap - Zene, amit szeretsz
17. nap - Divatcikkek, amik rajta vannak a kívánságlistádon
18. nap - A kedvenc beauty gurud
19. nap - A kedvenc szetted egy beauty gurutól
20. nap - A kedvenc szempillaspirálod
21. nap - A kedvenc szájfényed
22. nap - Ami boldoggá tesz
23. nap - A hely, ahol szeretnél élni
24. nap - A kedvenc kajád
25. nap - Amit meg szeretnél venni a H&M-ből
26. nap - Egy dolog a kívánságlistádról
27. nap - A kedvenc bőrápolási terméked
28. nap - A kedvenc italod
29. nap - Egy fotó, amitől bulizhatnékod lesz
30. nap - A kedvenc körömlakkod

2011. május 31., kedd

A blog első képe!

Ez a legújabb szettem, amit igaz nem mostanában készítettem, hanem még május elején.
Itt először a "csigákat" fűztem meg, majd ezekből készítettem el a nyakláncot. Láttam egy hasonló mintát és az alapján. Viszont nem volt hozzá karkötő minta, de én szeretem az ékszereket, ha szettben vannak, még akkor is ha általában külön hordom őket, meg leginkább csak a karkötőket! :) És akkor elkezdtem pakolgatni a "csigákat" és így született meg ez a karkötő, amit imádok! Mágneses csattal készítettem, így hihetetlen könnyen tudom feltenni és levenni is saját magamnak. A fülbevaló pedig csak ráadás lett. Nekem olyan, mint egy esküvői ékszer szett.
Nektek hogy tetszik?



Elkészült!!!

Kedves Látogató!

Végre sikerült rávennem magamat, hogy elkészítsem az első blogomat, amit persze megpróbálok rendszeresen is vezetni. :) A téma elsősorban minden ami gyöngy és amit gyöngyből el lehet készíteni. 

És hogy miért is ez a blog címe???
A munkahelyen egy Excel táblába vittem felfelé az adatokat, voltak nevek, számok, dátumok és én mindent ellenőriztem mielőtt továbbküldtem a kolléganőnek kivéve a neveket. Erre miután megkapja visszaír, hogy új nő nevet alkottam Erina személyében, ami Edina lett volna. Ezután elkezdtem hangosan mondogatni és valahogy az Erinából Arina lett. A perla pedig spanyol szó, jelentése természetesen nem más, mint gyöngy. :)

Remélem sikerül minél előbb belerázódnom a blogírásba és nagyon sok kedves pillanatot szerezhetek nektek. :)